Szerdahelyi Dersffy család

A zerdahelyi Dersffy család a Dunán túl megtelepült Győr nemből (de genere Gewr) veszi eredetét. A család története egy Ders nevű ősig vezethető vissza, akinek dédunokája, Imre volt a Szerdahelyi Imreffy család ősapja, míg az említett Ders egy másik leszármazási vonalában találjuk a Dersffy családot. Dersnek fia Saul 1243-ban a tatárjáráskor IV. Béla királyt Dalmátiába kisérte, és annak hű szolgálatai által nyerte meg tetszését.

A XIV. század elején zerdahelyi II. Ders, kinek fiai Miklós és Péter atyjokról Dersről Dersffy-aknak neveztettek, és 1356-ban a silisi sz. Jakabról czimzett apátság véduraságát megnyerték. Emlitett Miklós 1336-ban a pálosok részére Szerdahely mellett is monostort állitott. Miklósnak hat fia volt, ezek közül Jánosnak fia lőn Imre, ki a szerdahelyi Imreffi család törzseül tartatik.

Az itt látható címerkép a család ősi, a Győri nemzetség kék pajzsban ezüst liliomot tartalmazó címerét ábrázolja. A takaró jobbról kék-arany, balról vörös-ezüst. Ferenc főpohárnok (1594) pecsétjén egy másik szimbólum található, és a későbbiekben ezt használták, a szakirodalom is ezt ismeri (lebegő koronán álló, balra fordult kettős farkú oroszlán, mely első lábait támadásra készen tartja). A liliomos címert az Esterházy család küldte el a Somogyi Levéltárnak a sajátjával együtt.

Somogy megyében Bárdudvarnokon, Batéban, Bőszénfán, Gálosfán, Göllén, Kaposváron, Kazsokon, Igalon, Magyaregresen, Somogyaszalóban és Töröcskén voltak birtokosok. Somogyi birtokaik 1611-ben szálltak az Esterházy családra. Esterházy Miklós ekkor vette feleségül Dersffy Orsolyát.

[Dersffy cimer]
Dersffy címer a Somogy Megyei Levéltár üvegablakán

  • A1. Endes de genere Győr;
    • B1. Péter, élt:1217/1231;
      • C1. Ders comes, élt:1245/1258;
        • D1. Ders, élt:1282/1321;
          • E1. Szerdahelyi Péter, királyi kardhordó, élt:1321/1347;
            • F1. Mihály mester, élt:1355/1370;
          • E2. Miklós, élt:1321/1376;
            • F1. György, élt:1335/1381
              • G1. "Ders" Márton, asztalnokmester, d:1416, m. Sághy Anna;  ==>  Sághy család
                <=======
    • H1. szerdahelyi Dersffy Ders, élt:1418/1466, m. Dombay Katalin;  ==>  Dombay család
      • I1. Dersffy István, élt:1492, m. laki Thuz Katalin;  ==>  Thúz család
        • J1. Dersffy Miklós, élt:1485, m. Battyány Perpetua;  ==>  Battyány család
          • K1. Dersffy Anna, m. nemeskürthi Pogrányi Zsigmond;
            • L1. Pogrányi Benedek, nógrádi kapitány, élt:1598/1602, m. Hathalmy Erzsébet;  <==  Hathalmy család
          • K2. Dersffy Erzsébet, m. csébi Pogány Péter;  <==  Pogány család
          • K3. báró Dersffy István, m. Kosztka Anna;
            • L1. Dersffy Ferencz, pohárnokmester, m. Thúrzó Magdolna;
              • M1. Dersffy Orsolya, m. Esterházy Miklós;

Back to Main Page