1471-ben
Thurzó Márton Diósgyőr várnagya volt.
György Lőcse városában lakott, ott városi hívatalt viselt, és mint előkelő ember az országgyűlésre követűl is küldetett, sőt 1452-ben a Fridrik császárral posthumus László iránt kötött szerződést is Lőcse városa részéről aláirta. 1457-ban pedig nádori parancs mellett, mint már bethlenfalvi Thurzó névvel élő, fiaival együtt Szepes megyei Pongrácz helységbeli zálogjogi birtokába beiktattatott. Egyébiránt ő, valamint utánna igen soká hason szellemű utódai, kereskedést is űzött, és már mint lőcsei lakosnak, vagy előbb Krakóban és Sziléziában kereskedési telepei voltak. 1460-ban már nem élt. Kata nevű nejétől három fia maradt: II. Márton, II. János és Theofil.
Györgynek fia II. Márton Szepesvár parancsnoka volt és azt a hussiták ellen minden cselszövések ellen is megvédé, mely hűségét I. Mátyás király 1465-ben Sáros megyei Vörös-vágás helység adományzásával jutalmazá. Hat fia maradt: 1. II. György 1543-ban apátúr volt; 2. III. János még 1503. előtt elhalt magnélkül; 3. Zsigmond papságra lépvén, 1501-ben szerémi választott püspök, majd fejérvári prépost és kir. titkár, 1504-ben már nyitrai, 1505-ben erdélyi, 1506-ban már váradi püspöknek olvassuk. 4. Péter, 1496-ban a kalocsai érsektől Rómába küldetett követségbe, 1505-ben Abauj-vármegye követe volt, meghalt 1513. körűl, özvegyen s gyermektelenűl hagyva nejét Rákóczy Dorottyát. 5. III. Márton 1503-ban élt, midőn testvéreivel és rokonaival bethlenfalvi egy kúria kiváltásáról gondoskodott. 6. Gáspár szepesi kanonok volt. Ezekben II. Márton ága kihalt. ... Nagy Iván
|
A többi előkelő családainkhoz hasonlóan, a Thurzó-család eredetének kutatása is korán megindult. Már a család virágzásának első századában, még a középkor folyamán megtörtént az első kísérlet, hogy a családnak már akkor is nagy fényét még előkelőbb ősökkel gyarapítsák. Eck a Thurzók eredetéről 1519-ben írott munkájában a renaissance hatása alatt a család leszármazását a római őskor híres vezéreiig vezeti vissza. Az eredetkérdésnek ez a megoldása a későbbi időkben, amikor a családtörténet már kezdett a tudományossághoz közeledni, nem elégítette ki az embereket. A fényes pályájú, hatalmas vagyonú Thurzó-család állandóan foglalkoztatta a tanult embereket és a család történetével foglalkozók legtöbbje talált magának egy kis támpontot, amelynek alapján megoldhatónak gondolta az eredetkérdést. Amikor az általános törekvés az volt, hogy az első ős korát mennél régebbi időre tolják vissza, természetes, hogy a IX. század végén megalakult magyar államot túl fiatalnak tartották ahhoz, hogy a család eredetét annak határain belül keressék. Ennek a felfogásnak megfelelőleg Spener 1680-ban megjelent munkájában szintén idegenben, de a távoli keleten keresi a család eredetét és a Thurzókat Tatárországból származtatja. Bizonyítékait nem sorolja fel, de kétségtelen, hogy elmélete a Bethlenfalvi-család egyik ágának Tatár neve alapján keletkezett.
Lepszy 1890-ben megjelent munkája szerint a Thurzók Skóciából, mégpedig annak Thurso nevű városkájából származnak. Két másik lengyel történetíró, Ptasnik és Kutrzba azon az alapon, hogy a középkorban Udinében él egy Torso nevű család, ettől származtatják a Thurzókat. Palacky, a soviniszta cseh történetírás megalapítója szerint, természetesen a Thurzó-család is cseh eredetű. Wiederhold még a háború után, 1922-ben megjelent munkájában is cseh eredetűeknek tartja a Thurzókat.
A felsorolt elméleteknél sokkal nagyobb és magát egész a legújabb korig fenntartó hitelre talált a Thurzó-családnak még az újkor elején felvetett német eredetelmélete. A család biccsei kastélyában őriztek egy terjedelmes családfát, amelynek adatait már Thurzó Péter halotti beszéde felhasználja 1617-ben, valamint több későbbi keletkezésű leszármazási tábla is. Ezek szerint a Thurzó-család őse az a Thurzó Ottó volt, aki, mint a bécsi minoritáknál lévő sírköve igazolja, 1300-ban halt meg. A halotti beszéd adatainak alapján Wagner Károly, a szepesi oklevélpublikációk megindítója, a külföldi irodalomban összekeresi mindazokat az adatokat, melyek szerinte a Bethlenfalvi Thurzó-család ekkor még ismeretlen őseire vonatkoznak. Ezek szerint a család első őse az 1194-től szereplő Otto Thurse volt, akinek utódai Liechtenfels, Rauhenek, Tursenreit, Tirstein, Aspern és Sonnberg birtokokról nevezik magukat. A család, amelyre az utolsó adatot Wagner 1360-ból említi, tovább él, különböző, de általa meg nem nevezett írók szerint.
A Thurzó-család ausztriai eredetét a felhozott bizonyítékok alapján elfogadni nem lehet, mert mint maga Wagner is bevallja, összes felsorakoztatott és fel nem említett adatai mellett sem lehet ennek a különféle neveken ismeretes alsóausztriai családnak a Magyarországon feltűnő Bethlenfalvi Thurzókkal való rokonságát kimutatni. A Thurzó-család ausztriai eredetének elmélete valószínűleg a XVI. század közepén, Thurzó Bernát korában keletkezett, aki a Fuggerek révén a Liechtenfelssel szomszédos Grafenek ura volt. Wagner tanulmánya nem fejtette meg egyáltalán a Thurzó-család eredetét és ennek ellenére a család német eredete úgyszólván mégis általánosan elfogadottá lett és az egyébként gondos forráskritikával dolgozó német irodalom ma is a németség javára könyveli el a Thurzókat.
A Bethlenfalvi Thurzó-család Magyarországon tűnik fel és ennek ellenére is nagyon késői azoknak az elméleteknek kelte, amelyek a család eredetét Magyarországon keresik. Wenzel Gusztáv a Thurzók bányavállálatairól szóló munkáiban azon az alapon, hogy a család a szepesmegyei Bethlenfalváról, a lándzsásnemesség újkori székhelyéről nevezi magát, lándzsás eredetűnek tartja a Thurzókat. Wertner Mór szerint a Thurzók eredetét a Szepességen, annak egyik törzsökös családjában kell keresnünk. Ennek megfelelőleg tehát «A Bethlenfalvi Thurzó-család eredete» című tanulmányában kiadott források alapján, letárgyalja az árpádkori eredetű Bethlenfalvi családok történetét, anélkül azonban, hogy a magát szintén Bethlenfalváról nevező Thurzó-családnak a Bethlenfalvi-családokkal való kapcsolatát ki tudná mutatni. Különben is csak 1368-ig vezeti le a Bethlenfalvi-család származását, összekeverve azt az Istvánfalvi-családdal és azontúl csak szórványosan előforduló tagokat ismer.
A Bethlenfalvi Thurzó-család első feltűnésétől kezdve folytonosan emelkedik. A család első ismert őse, Bethlenfalvi Thurzó János fia György, hadi pályán tűnik fel 1430-ban és az ott szerzett érdemeiért, a Zsigmond király udvarából megszökött Mercse vajda fiának, Lajkónak elfogásáért kapja adományba a turócmegyei Szucsán várát. A hadi pályát azonban később úgylátszik egyelőre otthagyta és 1436-ban már Lőcsén tűnik fel, ahol kereskedelemmel foglalkozott. Lőcsei polgárjogát még akkor is megtartotta, amikor Dobrai Berschal Miklós 1432-ben elzálogosította neki Szepesvárát, a környék harmincadvámjaival együtt, A vár megszerzése után az első Thurzó beköltözött a várba, ahol 1454-ben Hunyadi László is nála tartózkodott. György fiai, Márton, János és Teofil 1460-ig bírták ugyan Szepesvárát, azonban még a vár visszaváltása előtt, 1459-ben mint szomolnoki és svedléri lakosok ismeretesek. A bányászatot a második fiú, János folytatta, akinek a révén a család neve szorosan összeforrott a magyarországi bányászat történetével. A besztercebányai rézvállalatok mellett hatalmas vagyont gyüjtött össze a család még a középkorban. 1513-ban már az egyik oklevél a családnak Magyarországon, Lengyelországban és Svájcban levő javairól beszél. Ezek mellé a család még a középkor folyamán megszerezte Temetvény, Galgóc és Ozora várakat, Sziléziában pedig a plessaui uradalmat, azonkívül Abauj és Zólyom megyében több apró birtokot.
Amikor a Thurzó-család első feltűnésétől kezdve kétszáz évig tartó virágzása után 1636-ban történt kihalásáig mindig a legelőkelőbb családaink közé tartozott, nevezetesen a családból már a középkor folyamán hárman viseltek püspöki méltóságot,az újkorban pedig ketten nádori és más egyéb egyházi és világi méltóságokat, érthető, ha a család eredete már korán foglalkoztatta az embereket. Amikor még két legújabban megjelent német dolgozat is német eredetűnek tartja a Thurzókat, nemzeti értékeink szempontjából nem kisfontosságú, hogy a család eredetét elfogadhatóan tisztázzuk.
Amikor a család a feltűnését követő időben egy német lakosságú városban, Lőcsén lakik, mint nemes származású városi polgár, és a magyar nemességtől még akkor annyira távolálló kereskedelemmel foglalkozik, majd pedig Krakkóba átköltözve, belekapcsolódik a magyarországi bányavállalatokba, érthető, ha régebben a német városi polgárok között keresték a család eredetét.
Minthogy a Thurzó-család Szepes megyében tűnik fel és hatalmas uradalmak birtokában is mindig megtartja Bethlenfalvi előnevét, nem kereshetjük a család közvetlen őseit máshol, csakis a családnak előnevet adó Bethlenfalván, annál is inkább, mivel a család bethlenfalvi birtokjoga az első ismert ős korába visszanyúlik.
Bethlenfalva a Szepesség első magyar lakóinak, a határőrök utódainak, az úgynevezett lándzsásnemességnek a területén fekszik. A lándzsásnemesség a legrégibb időtől külön önkormányzata, az országos jogtól eltérő politikai és magánjogi berendezkedése szerint élt. Hogy a Thurzó-család régi birtokjogát és újabb birtokszerzéseit könnyebben megérthessük, röviden ismertetnünk kell a lándzsásnemesség örökösödési jogát. Már a lándzsásnemesség 1243. évi szabadságlevele kimondja, hogyha valamely lándzsásnemes fiúutód nélkül hal el, birtokát özvegyének vagy lányának férje örökli, ha a birtokkal járó országos terheket magára vállalja. Ez az örökösödési rend még tágabb körben is érvényesült, amikor az osztályos atyafiság lépett a birtokba a terhek felvállalása mellett. Ezeket a tág örökösödési rend mellett megnyíló eseteket használta fel a Thurzó-család, hogy Bethlenfalvának nagy részét még a középkor folyamán megszerezze. A Thurzó-család csak abban az esetben válthatta magához a Bethlenfalván birtokos, kihalt ágak birtokait, ha maga is lándzsás család volt és a kihalt családokkal való rokonságát megfelelőleg igazolni tudta. De lássuk, meddig vezethető vissza azoknak a családoknak bethlenfalvi birtokjoga, amelyek után a Thurzó-család örökölt.
1503-ban Thurzó Zsigmond fehérvári prépost, királyi titkár, és testvérei György, Péter, Márton és Gáspár, valamint nagybátyjai, János és Teofil megkapják adományba Ulászló királytól a fiúutód nélkül elhalt Hosszú Simon fia Worst György birtokait, Bethlenfalva, Trónfalva, Marcelfalva és Kromló szepesmegyei részbirtokokat, amelyeknek nagyrésze, amint az oklevél is mondja, egyébként is megilleti az adományosokat, mint osztályos atyafiakat.* A beiktatásnak Worst György leánya Márta, Lengyel Jánosné ellentmondott, amiből hosszú per keletkezett. Márta, minthogy a birtokok Kromló kivételével valamennyien lándzsás területen fekszenek, teljes joggal mondott ellent a beiktatásnak, mert a lándzsásnemesség örökösödési jogánál fogva a birtokok őt illették, a birtokkal járó terheket annál is inkább vállalhatta, mert már férjnél volt. A Thurzók, minthogy a lándzsásnemesség örökösödési rendjét a királyi jog sem ronthatta le, azon a címen támadták meg Mártát és vettették ki a birtokból, hogy atyjának, Györgynek csak természetes, de nem törvényes gyermeke, minthogy mindjárt a házasság megkötését követő időben, még a kilencedik hónap letelte előtt megszületett.