Ságfai Sándor családVasvármegyei Sághfa helységtől, mely a Ságh hegye alatt fekszik és most gróf Erdődyek birtoka, vette eredetét. Alapitója Sándor György, ki 1622-ben II. Ferdinand királytól kapott czímeres nemes levelet, és Veszprém vármegyében Pápán a vármegyeháza tőszomszédságában egy kőházat birt. Ennek fia I. Gergely (másutt György) nemzette II. Gergelyt (másutt Györgyöt). E három első ős – mint a közlő írja – tetemesen föl gyarapitá a család birtokát, úgy hogy a sághfai Sándorok azon időben birtak a pápai kőházon kivűl a Tapolcza vizén egy malmot, birták Sághfát (?) Csöngét, Kovácsit, Károly-Patyot Vas megyében, Ajkát Veszprémben, Fejérben Nyéknek egy részét és részben a déghi pusztát is. II. Gergelynek három fia volt: István, László és Ferencz. Ezek közűl: László utódja lett István testvérének a pápai kapitányságban, mint ilylyen öcscsével Ferenczczel, Bezerédy Jánossal és a pápai őrségből 60 válogatott vitézzel ő volt a legelső, ki 1703. decemberben Bercsényihez szegődött és a kuruczokat Dunántúlra meghívta. Rákóczy ezredessé nevezte őt, és 1704-ben a Dunántúli kurucz hadi mozgalmakban tetemes részt vett, ő kényszeríté többi közt feladásra Pécset is. 1708-ban részt vett a kölesdi győzelmes ütközetben, honnan 24 zászlót és a sok rézdobot ő nyújtá át személyesen Rákóczynak. 1710-ben szintén a Dunántúl harczolt béri Balogh Ádámmal. ... folytatás |
|
|