Rattkay család

Horvátországi régi nemes család, melyről azonban adataink csak a XV. század végeig terjednek föl: daczára annak, hogy a családnak több jeles férfia közt egyik tagja történetiró is volt, és hogy Horvátország bánjairól irt munkájában nem mulasztá el elődei jeles tetteit felemlíteni, sőt buzgalmában még a Raskay család egyik tagját Gáspárt is családjabeliének követelni, mind a mellett a hánytorgatott családi levéltár mellett is biztos adatokat s teljes családfai leszármazást nem közlött.

Rattkay György szerint Rattkay Benedek fegyveres csapat vezérlő kapitánya Corvin jános szolgálatában, ettől kapta Thábor várát 1502-ben, és ugyan akkor Gyürketinczet is. Rattkay Pál 1503-ban Corvin János adományára II. Ulászlótól királyi beleegyezést nyert, melynek következtében 1504-ben a nevezett vár és várkastély s hozzá tartozó birtokokba a zágrábi káptalan által be is iktattatott. Fia Péter 1575-ben a nagyságosok rendébe emeltetett, azaz báró lett. Ennek három neje volt, az első lindvai Bánffy Erzsébet, a második Budacskai Bora, előbb Ghyczy Farkas özvegye, és a harmadik szomszédvári Henningh Kunegunda. Ezektől gyermekei voltak: a) I. István, jesuita, b) I. György zágrábi olvasó kanonok, c) Anna Gregoriáncz Pálné, és d) II. János, aki 1646-ban jelesül harczolt Szlatinánál a török ellen. Felesége Konszky Anna, már 1678-ban özvegy volt. .....Nagy Iván

Nagytábor vára (Veliki-tabor)


Ratkay de Nagy-Tábor címer 1647

  • A1. Rattkay László, d:1526;
    • B1. Rattkay Pál, váradi alkapitány, d:1556, m. Hassady Katalin;
      • C1. báró Rattkay Péter, lvd:1575, m. lindvai Bánffy Erzsébet;  ==>  Bánffy család
        • D1. Rattkay János, lvd:1641/1678, m. Konszky Anna;
          • E1. Rattkay Mártha, m. Orehóczy Gáspár;
          • E2. Rattkay Erzsébet, m. Orehóczy Ferencz;  <==  Orehóczy család

Back to Index Page