A távolodó idők homályába vesző ősökről apákról-fiúkra öröklődő hagyomány élt, amely nyilvántartotta az egymást követő felmenőket, közöttük Comes Petenied de Nadasd nevét is. A "comes" újkori értelmezésével Nádasd-i Petenied-et grófnak tekintették, és ez természetszerűen vezetett ahhoz a magyarázathoz, amit Szentgyörgyi Gábor, Nádasdy Tamás egyik titkára adott, ura életének főbb mozzanatait rövid rajzban összefoglalva: "Nádasdy a Pethenedi grófok ősrégi nemzetségéből származott, amely azelőtt ékes és híres volt ugyan, de azután az idők mostohasága folytán, amint az emberi dolgok a szerencse folytonos változandóságainak vannak alávetve, elszíntelenedett és a lovagi rendbe süllyedt".
A feltevések …tovább vándoroltak és mindig újabb és újabb vonásokkal gazdagodtak. A XIX. század legelején megjelent "Magyarország polgári históriájára való Lexicon, a XVI. század végéig" már a következő leírást adja a Nádasdyak származásáról: "Úgy tartják, hogy ennek a nagy familiának első törsöke Angliából jött volna Magyarországra, még Sz. István Király idejébenn, az Angliai Királyi Hertzegekkel... és hogy ezenn első törsök Horváthországbann telepedvénn meg, annak maradéki azonn az okonn neveződtek vólna Pritanikusoknak, vagy Bretánikusoknak…
Nádasdy Tamás magyar kisbirtokos nemesek leszármazottja, apai és anyai ágon egyformán. A Nádasdy-család a Nyugat-Dunántúlon megtelepedő Nádasd-nemzetségből sarjadt, egy tőről a Darabosokkal, a gersei Pethőkkel és az Oszkaiakkal. A legtávolabbi ismert ős: a már említett Petenegy (Petenyed) - emlékét megőrizte a Nádasdyak egyik ősi faluja, a muramelléki Petenich (Petanicz, Petáncz), átalakulva a szomszédos szláv lakosság ajakán - tényleg élő személy volt, királyi serviens, alig meghatározható szintmagasságban a még meg nem szilárdult aranybullakori társadalomban. Ő alapította a róla nevezett Petenich falut, és ő lehetett az első bírája, - egykori szóhasználat szerint - comes-e. Nem volt tehát gróf, amint XVI-XVII. századi fogalmakkal mérve gondolták. A comes megjelölés Petenegy idejében személyre szóló tisztséget jelentett.
A Petenyed után következő Nádasdyak majdnem egészen Nádasdy Tamás apjáig jóformán csak nevek: László, István, Lőrinc, Tamás, András, Gáspár, László. Itt-ott villannak meg egy-egy pillanatra, amint földet szereznek, cserélnek, zálogba vetnek, földön osztozkodnak, földért pereskednek, a földet védelmezik, amint a nemzetség többi ágától egyre jobban elkülönülve, a Vas megye déli részén meghúzódó Nádasdon építik és rendezik be évszázadokra a család ősi fészkét.
Az országos események nagyritkán érkeznek el hozzájuk és szólnak bele egyforma mederben haladó életükbe. Ilyenkor, ha már földjükhöz közeledik a vihar, saját érdekükben is méginkább a nagybirtok védelme alá húzódnak. Az Árpádok kihalását követő pártharcokban birtokaikat az ország testéből kiszakítani akaró Németújváriak, a Dunántúl félelmetes "kiskirályai" a Nádasdyakat is magukkal sodorják. De azért a kis családokban is van önálló kezdeményezés; nem tehetetlen játékszerek a nagyok kezében. Egy ponton megállottak, nem mentek tovább a veszedelmes úton, nem akartak szembefordulni a királyi hatalommal, mintha érezték volna, hogy a döntéstől a család megmaradása és jövője is függ. Az Amadékkal, a Köcskiekkel, a Nagymartoniakkal, a Reznekiekkel, a Koppányiakkal és a Kanizsaiak őseivel Károly király hűségére térnek, vállalva minden szenvedést volt uraik részéről.
Néhány emberöltővel később újra a pártharcok állítják válaszút elé őket: a XIV-XV. század fordulóján élt Nádasdy Tamás a Nyugat-Dunántúl hatalmas és kis családjait követve, Nápolyi Lászlót akarja a magyar trónra ültetni. A mozgalom elbukott, Tamás pedig birtokrészei elveszítésével fizette meg pártállását. De a fordulat nem jelentette családjának lehanyatlását. Földjei jórészét a Széchyek kapták, akikhez a Nádasdyakat familiáris kapcsolat fűzte; a család más birtoktöredékeibe Előljáró Gált, Nádasdy Tamás Ilona leányának a férjét iktatták be. A megindult egyezkedések, pereskedések csak Tamás unokájának, Gáspárnak az idejében fejeződtek be, nem kevesebb, mint 250 aranyforintot emésztve fel, amivel a rokon Darabos János sietett a Nádasdyak segítségére. Az eredmény azonban nem maradt el: újból visszaszerezték földjeiket. Az udvar felé az említett Előljáró Gál volt a közvetítő, előbb a Széchyek dobrai várnagya, majd pedig a király embere, miután sikerült vele olyan megállapodásra lépni, hogy a kezére jutott egykori Nádasdy-birtokokat megosztotta sógoraival, Nádasdy Tamás fiaival, Andrással és Oszvalddal. Neki köszönhették, hogy Zsigmond király parancsára a vasvári káptalan 1414-ben új adomány címén a Nádasdyakat is bevezette az elveszett birtokrészekbe. Gál a király kíséretében Európát járva sem feledkezett meg az otthoniakról. Amikor 1415. március 10-én Konstanzban címeres nemeslevelet kapott, az adománylevélbe bevétette osztályos atyafiát, Nádasdy Andrást is.
A nagybirtok szolgálatába álló kisnemes Nádasdyak, mint általában a hasonló társadalmi helyzetben élő familiárisok, résztvesznek az uradalmak gazdálkodásának irányításában, ahol jelentősebb feladatokkal találkozhatnak, mintha otthon maradtak volna a szűk életkeretek között. Tamás nádor nagyatyja, László azokban az átmeneti időkben, amikor a várat lévai Cseh Pétertől Ujlaki Miklós szerzi meg, enyingi Török Ambrussal együtt Németújvár várnagya. Tamás atyja, Ferenc pedig a hatalmas Kanizsay-család egyik legfontosabb uradalmában szolgál, a névadó Kanizsa várának élén állva.
A család életében tehát nincsenek nagy kiemelkedések és nagy visszaesések. A Nádasdyak változatlanul ugyanazon az úton követik egymást mint várnagyok, alispánok, a szomszédos nagy családok familiárisai. De még valami közös vonás is összefűzte a sorban egymás után következő nemzedékeket. Lőrinc, Tamás és András neve mellett következetesen ott szerepel a "mester" (magister) megjelölés. Ez a cím magasabb iskolás műveltségről beszél, arról, hogy a XIV-XV. századi Nádasdyak szinte családi hagyományként tanult emberek, akik az írásban, a latin nyelvben, az oklevelek szövegezésében bizonyos fokú felkészültséget szereztek. Sőt közülük Tamás mester, aki a XV. század elején a Zsigmond-párttal szembehelyezkedett, deák volt, literatus, az írástudás embere. Az egykorú írások nem adnak feleletet: vajjon valamelyik szomszédos káptalan vagy konvent iskolájából hozták-e magukkal a magisterműveltséget, vagy talán távolabbi központból, hiszen 100-150 évvel később egyik leszármazottjuknak, Tamásnak, a későbbi nádornak szintén "magister" a címe, amikor a külföldi egyetemekről hazatért.
Új vonást jelent az ősök egyforma sorában a nádor nagyatyja, László, aki nemcsak a szokványos tisztségeket viseli (újvári várnagy, vasmegyei alispán), de - így őrizte meg a családi hagyomány - a török harcokban is résztvesz, az ország legfontosabb déli őrhelyén szolgálva mint Nándorfehérvár vicebánja. Korábban a Dunántúlt védte, az ősi birtokokat és a szomszédos zalavári apátságot, amikor nyugatról támadt ellenség.
A török elleni küzdelem László óta családi hagyomány a Nádasdyaknál: egyik nemzedék a másiknak adja tovább. Harcolt a törökökkel Ferenc is, a nádor atyja, akire nádorságig emelkedett fia révén több fény esett, mint a korábbi ősökre. Mint katona kezdte működését. Mátyás király alatt (Szentgyörgyi említi Tamásról írt életrajzában) a híres vértes vitézek között szolgált és állítólag kapitányságig vitte. Azután, akárcsak atyja, visszatért a Dunántúlra, visszatért az előtte élt Nádasdyak egyforma sorába: kanizsai várnagy lett. Később visszavonultan Nádasdon, majd fia új szerzeményei közül Zalaváron, Egerváron élt, elsősorban a birtokok igazgatásával és a várak erősítésével foglalkozva. Csak élete vége felé vállalt szolgálatot a közigazgatásban, mint Vas vármegye ispánja, comes-e. Ferenc csak a többi Nádasdyakat követte az alispáni teendőkben és az lényegében nem jelentett különbséget, hogy Vas megye főispánja ekkoriban nem más volt, mint saját fia, aki egyúttal tárnokmester is, s emiatt jóformán megszakítás nélkül elvonják az országos gondok.
…A becsületére és a nevére mindennél gondosabban őrködve, önérzetesen zárkózik el, amikor Krisztina lányáért Hahothy János alkudozni akar: csak abban az esetben hajlandó feleségül venni, ha a lány kezével 500-700 forintot is kap. A kihívó hangra nem is válaszolva, sajátmaga s övéi előtt hamarosan egyszersmindenkorra pontot tesz az ügy végére: "Én ... soha nem szoktam a lányomat pénzekkel férjhez meneszteni és a jövőben sem teszek másként". Krisztinát pedig nyomban feleségül adta a kisnemes Bezerédi Mihályhoz, annál is könnyebben, mert ezt a választást a lány is szívesen vette.
A nagyvilág eseményeiből igazában egyetlen dolog érdekelte: a török háború. A politikával nem volt gondja. Amikor Tamás félig csalódásból, hogy Nyugattól a magyarság hiába vár segítséget, félig kivédhetetlen kényszerűségből János királyhoz, a török igazodású politikához csatlakozott, az öreg Ferenc is követte. …1532 nyarán az egyik nap Ferdinánd németjei helyett, akiktől tartott, a barátnak számító törökök jelentek meg Sárvár alatt. A Kőszeget ostromló csapatok közül jöttek, Sárváron kincsek izgatták őket és egész könnyű zsákmányt reméltek. Ferenc ekkor nem törődve a politikával, a pártérdekekkel, maga állott a védelem élére és embereivel véres küzdelemben elkergette a támadókat, készen arra, - mint bevallotta - hogy akár haláláig harcol ellenük. Talán az egykori vértes katona támadt fel benne: fiától sisakot, vértet és vaskesztyűt kért, mivel úgy látta, hogy a nehéz órák most már ismétlődni fognak. A sárvári kaland különben Tamás számára is fordulópont. Ekkor jött reá, hogy a törökök nem tesznek különbséget barát és ellenség között, s így a törökre támaszkodó politika légvárakat épít.
A köznemes apa és a főrendek közé jutott fiú között az érintkezés a nagy társadalmi szintkülönbség és az eltérő műveltség ellenére mindvégig természetes és őszinte. A távolságot a kor szokásának megfelelően szabályszerűen kifejezésre juttatták. Az öreg Ferenc többnyire magázta fiát leveleiben: "Nagyságos, nekünk legkedvesebb fiunk"-nak nevezve. Kívül pedig ez a - mai szemnek különös, de a régi magyar levelezésben általános, a személyes kapcsolatot és a hivatali méltóságot egyformán kifejező - címzés került leveleire: "Nagyságos Nádasdy Tamás királyi tárnokmester úrnak és legkedvesebb fiamnak". Tamás viszont szintén megadta apjának, ami járt: "Vitézlő Uram és tisztelendő Atyám" megszólítást használva. A formákon belül azután mindketten gyakran ütnek meg őszinte, emberi hangokat. Ferenc csodálattal és büszkeséggel nézte fiának emelkedő pályáját. Amikor látta, hogy újabb és újabb gondokat kell vállalnia a megnyomorodott országért és a kereszténységért, megírta neki: "szerettük volna, ha attól a gondtól, amit... az uralkodó reád rótt, mentes maradtál volna, de mivel bizonyos okokból semmiképpen nem tudtad annak a dolognak a terhét válladról levetni, a jó Isten, akinek akarata kormányoz mindeneket, engedje meg, hogy neked és összes tieidnek dicsőségére váljék". A legfőbb kívánsága azonban az volt, hogy fia, a politikában és a magánéletben egyformán, béküljön ki minden ellenfelével: inkább ezren szeressék, mint egyetlen ellensége legyen. Hogy az otthonról szinte állandóan távol lévő Tamás mit jelentett az ő életében, legjobban akkor árulta el, amikor hír jött róla, hogy meghalt. Az öreg Ferenc addig nem nyugodott - még a Tamás aláírásával érkezett levelet is hitetlenkedve fogadta, - míg embere útján meg nem győződött, hogy fia életben van. Ha nem olyan távolságra lenne - nyugtatta meg fiát, akit állítólag ez a bizalmatlanság szomorúan érintett, - mint Zalavár Budától, hanem hét ország választaná el, akkor is felkerestette volna emberével, "nekem ugyanis - tárta fel lelkét - semmi menedékem és semmi reménységem és bizodalmam nincsen más, mint Nagyságod".
Nádasdy apja már öreg ember volt, amikor feleségét elveszítette. Lányai férjhez mentek, fiai távol voltak. Egyedülállónak érezve magát és látva, hogy megfelelő otthona sincsen, hogy minden dolgában kevesbedik, nem hogy növekednék, hamarosan feleségül vette Vessei Orsolyát, Marosi István özvegyét. Előbb azonban ebben a legszemélyesebb ügyében is, mint minden másban, kikérte fia hozzájárulását. Tamás nem is gördített akadályt apja akarata elé, - Orsolya asszonyt anyjának tekintette.
Ferenc volt az összekötő kapocs a Nádasdyak kisnemesi világa és fia új nagyúri otthona között. Tamás felesége, Orsika, akinek roppant nehéz volt megszoknia férje állandó távollétét, az öreg Ferenc közelségében talált megnyugvást. Nem csoda, ha nagyon ragaszkodott hozzá. Még 1542-ben is, holott Ferenc már az előző évben meghalt, annyira hiányzik neki, hogy félve gondol a közeledő karácsonyi ünnepekre. "Megértettem - panaszkodik Tamásnak - az Kegyelmed levelét, kibe írja Kegyelmed, hogy ez innepre haza nem jűne Kegyelmed, tugya-e Kegyelmed, hogy megholt szegény öregbik uram és én magam marattam, mint egy mezőbe egy szál fa, azért kérem Kegyelmedet, hogy aggyon Kegyelmed nekem tanuságot, miképpen mulassam el az innepet illyen egyedel"
Apjával ellentétben, akinek még lelki arcából is több vonás látszik, Nádasdy édesanyjáról alig maradt valami írás. Még a neve is bizonytalan: egyesek szerint enyingi Török Orsolya volt, mások szerint szenterzsébeti Therjék Orsolya. A leszármazási táblák, amelyeket a XVII. századi Nádasdyak oklevelek adataiból állíttattak össze, döntik el a vitát: Nádasdy Ferenc első felesége Therjék Tamás lánya volt, a szenterzsébeti Therjékekből, ebből a Nádasdyaknál tehetősebb zalamegyei családból, amelynek tagjai szintén familiárisok és szerepet is játszanak a megye életében. Orsolya asszony minden bizonnyal még 1529-ben meghalt, a következő év legelején már végső rendelkezéseinek teljesítéséről gondoskodnak: az udvarában lévő nemes asszonyok és szolgálónők fizetéséről, a kápolna átépítéséről.
Nádasdy Ferenc és szenterzsébeti Therjék Orsolya fia alatt fordult először nagyot a család sorsa, olyan nagyot, amiről a már régen porrá lett ősök talán nem is álmodoztak. Hiszen Tamás pályája is lényegében úgy indult, mint az előtte járóké. Az öreg Ferenc, talán éppen a családi hagyományt követve, műveltséget adott legidősebb fiának útravalóul. Tamás már gyermekkorában megkezdhette az élmények gyűjtését. Maga mesélte el életének vége felé egyik soha el nem halványuló emlékeként, hogy családja elvitte Tatára, ahol megláthatta Ulászló királyt. Gyermekfejjel nagy várakozásban készült a találkozásra és csalódással tért haza: a király is olyan ember, mint a többi. Ez az élmény egész életén végigkísérte. Ezért tudott olyan könnyen és természetesen mozogni Bécsben, a királyi udvarban, megilletődés nélkül, mintha valamelyik közeli barátjának a várában volna. Ferenc az iskolás műveltségre is sokat adott: Tamást magasabb tanulmányok folytatására a legközelebbi nyugati központba, Graz-ba küldte ki. Ezekben a törekvésekben segítségére sietett sógora, Therjék István, a családnak mozgékony, kiemelkedő tagja, aki már Mohács előtt bérbe vette a zalavári apátságot. Felismerve nővére fiának különös adottságait, anyagi támogatásával lehetővé tette, hogy Bécsben, Bolognában, Rómában tanulhasson tovább.
Tamás "magister" címmel jött vissza, magával hozva Itáliából a reneszánsz új műveltségét, új életszemléletét. A vasmegyei ősi földeken talán ő is familiáris, várnagy, alispán lett volna, bekapcsolódva az ősök egyforma sorának folytatásába. Az amúgy is szűk életkereteket biztosító birtokok pedig tovább aprózódtak volna Ferenc négy fiának és három leányának a kezén. Tamásnak azonban más volt a rendeltetése. Kiszámíthatatlan véletlenként - a pápai követ, De Vio Tamás bíbornok, akivel mint tolmács jött Budára, ajánlotta be - a királyi udvarba kerül, az emelkedő életpályák legtöbb lehetőséget ígérő kiindulási helyére. Nem kevésbbé kiszámíthatatlan véletlen az is, hogy a fényes mult után fiágon kihalt Kanizsay-család utolsó hajtásának, Orsikának a kezével kész nagybirtokot kap, a Nádasdyak szerény falutöredékeihez viszonyítva szinte mesebeli gazdagságot: hét várat, kastélyt, tíz mezővárost, másfélszáznál több falut. A véletlen különös játéka, hogy a Nyugat-Dunántúlon végighúzódó hatalmas uradalmak, amelyeket a Kanizsayak évszázadok alatt egyenkint szereztek meg és építettek ki, osztatlanul éppen kanizsai várnagyuk, Nádasdy Ferenc fiának birtokába jutottak. Mintha jelképezné ez a helycsere, hogy az úr és a szolgálatában álló familiáris között nincsen áthidalhatatlan távolság, a familiáris - mint a neve is kifejezi - a családhoz tartozik.
A magyar társadalom a rendi világban nem merevedett meg. Élete örök mozgás a magasban és a mélyben egyaránt. Az ország sorsát irányító nagybirtokos családok folyton-folyvást váltakoznak. Az ismeretlenből jönnek, hatalmi csoportokat alakítva magukhoz igazítják a szomszédos kisebb-nagyobb nemescsaládokat, mint valamikor a keleti puszták nomád fejedelmei az ide-odahullámzó népeket. Hosszabb-rövidebb idő után pedig eltűnnek, mindig újaknak engedve át a helyüket. A magasba emelkedő családoknak két kimeríthetetlen forrása van: a köznemesség és a parasztság. Nádasdy Tamás, aki a Mohács utáni válságos évtizedekben fogta össze az önbizalmát veszített, megbontott magyarságot, kiszámíthatatlan küldetésként a köznemességből jött. Erős nemesi tudat élt Nádasdyékban, de a nemességet nem tekintették a természet rendje szerint való állapotnak, amelyet lefelé átléphetetlen határok választanak el a társadalom többi részeitől. Az ő felfogásukban a magyar nép két megjelenési formája: a nemesség és a parasztság nem megmerevedett társadalmi alakulat, amelyek - mint a köznemesség vezére, Verbőczy István csak nemrégen hirdette - már a magyar nép pogány korszakában kettéváltak.
A Nádasdyak élete évszázadokon keresztül a föld körül mozgott. Nádasdy Tamás az eredeti apró falurészekhez hatalmas uradalmakat szerzett, az ország egyik legelső birtokosa lett. De gazdaságaiból nemcsak a jövedelmek érdekelték; életük összes megmozdulásaival a legszorosabb kapcsolatban állott, akár a bécsi Burg falai között járt, akár Pozsonyban az országgyűlésen, akár a török elleni hadjáratban, akár Erdélyben, - akkor is, amikor szinte minden pillanatát lefoglalták az országos gondok. Mindenről tájékozott akart lenni és annyira tájékozott is volt, hogy távoli országrészeken, távoli feladatokban járva, leveleivel irányíthatja az otthoniakat. Kimerítően tudott a tavaszi munkákról, az aratásról, a szüretről, az építkezésekről, a termésről, a halastavakról, a ménesekről. Pontosan tudta, melyik gyümölcsfák hozzák a koránérő gyümölcsöket, amelyekkel évről-évre bámulatba ejtette a királyi udvart és amelyeknek még a külföldi országokban is messzire elért a híre. Mintha ezekre büszkebb lett volna, mint minden másra, amit az életben elért. Az ország nádorában ébren maradtak a föld közelében élt kisnemes ősök.