Csókakő vára is a Kanisay család tulajdona volt a XV. században
Drágffy Katalintól gyermekei: Ferenc, ki 1632. utód nélkül halván el, fényes nevü családját férfiágon a sírba vitte; Orsolya, 14 éves korában nőül ment Nádasdy Tamáshoz, kinek «szerelmes Orsikámmal» való levélváltását Nádasdy Tamás nádor családi levelezése c. alatt 1882. adta ki Károlyi Árpád és Szalay József. Orsolyával a Kanizsaiak roppant vagyona örökségébe a Nádasdyak léptek. Ugyane családból való Kanizsai Dorottya, ki egymásután két nádornak, t. i. Geréb Péternek, majd Perényi Imrének volt a felesége. Második özvegysége idején következett be a mohácsi vész, melynek végeztével a széjjelheverő holttesteket saját pénzén fogadott 400 emberrel temettette el.
A Kanizsai-, vagy - miként az oklevelekben a XV. század utolsó évtizedeitol kezdve olvasható - Kanisay-család megalapítója Csornai Imre fia őrinc, aki már mint Zala vármegye főispánja 1321-ben Kanizsa várát kapta adományba I. Károly királytól a hozzátartozó uradalommal együtt. 1321-1323-ban Zala, 1324-ben Várasd vármegye főispánja. Bazarába (Bazarád) Mihály által vezetett oláhok ellen egy hegy-szorosban vívott küzdelemben esett el 1330. nov. 9. Lőrincnek öt fia volt : János, István, Miklós, Lőrinc és Benedek.
János 1330. febr. 14-én fordul elő első ízben, midon atyja a drávántúli Raszina birtokot zálogba veszi; 1337-ben királyi apród, majd udvari vitéz. 1346. júl. 1-én Zára ostrománál súlyosan megsebesült, de azért résztvett a második nápolyi hadjáratban. 1365. márc 12-től dec. 11-ig Orbász és Szána, 1366. jún. 20-án Várasd és Zagória vármegye főispánja. 1370. szept. 9-én már néhai. Neje Pozsegai Gilétfi Miklós mester leánya volt.
Az öt fitestvér közül csupán János leszármazói ismeretesek. Négy fia volt: Miklós, Lőrinc, János és István. Miklóst első ízben, mégpedig atyjával, valamint Lőrinc és János nevü testvéreivel együtt 1367-bn említik, mint udvari vitéz kezdte szolgálatát. 1385-ben Magyaróvár várnagya. 1387-ben Vas és Sopron vármegyék, 1388-ban pedig egyúttal Zala vármegyének főispánja. 1387-ben a kapuvári uradalmat nyerte adományul, 1390-ben pedig János és István nevü testvéreivel együtt beiktatják Sárvár és Léka várak birtokába. Mikor az ország főurai Zsigmond királyt 1401. április 28-én fogságra vetették, Kanizsai Miklós is azok közé tartozott, akik a kibékülést egyengették és tárgyalásokba bocsátkoztak Zsigmond szabadon bocsátása érdekében. Zsigmond miután kiszabadult, október 26-án Pápán találkozott a rendekkel, ahol esküvel fogadta, hogy fogsága okozóin nem áll bosszút. Bizalma jeléül Kanizsai Miklóst és testvérét Istvánt bízta meg, hogy a Habsburg Vilmos osztrák herceg által fenyegetett nyugati határszélt megvédelmezzék.
A testvérek között a legfiatalabb, István 1369-ben tünik fel először. Mikor a délvidéki lázadók 1386-ban Gara vára közelében megtámadták az özvegy királynét és Mária királynőt, ő is hősiesen védelmére kelt úrnőinek. A lázadók őt is elfogták s egy évig raboskodott. Kiszabadulása után visszatért a királyi udvarba, ahol mint udvari vitézt, Zsigmond király a székelyek ispánjává nevezte ki. Ekkor már nős volt. Esküvőjüket 1392. febr. elején tartotta Kismartonban, amelyen Zsigmond király is megjelent. Ezután közel négy évtizeden át magas méltóságot töltött be. Mikor Zsigmond 1394 vége felé Moldva és Óláhország ellen fordult, hogy Mircse oláh és István moldvai vajdákat hódolatra és a magyar király hubéruraságának elismerésére kényszerítse, Kanizsai Istvánt küldte a moldvai vajda ellen, aki a szorosokat eltorlaszolta és megszállottá; a székelyek dandárával utat tört Zsigmondnak, aki 1395 elején a vajda székhelyéig, Szucsaváig nyomult, ezt elfoglalta, mire István vajda is meghódolt. A király Kanizsai Istvánt a hadjárat alatt tanúsított hősiességéért főajtónállómesterré nevezte ki. 1395. április 26-tól kezdve ismét a királyi udvarban találjuk, ahol előbb mint királyi főajtónálló, majd mint udvarmester teljesít szolgálatot. Dabisa István boszniai király halála után, még ebben az évben szept. 29-én a király Somogy vármegye főispánjává nevezi ki. A következő év első felében azonban már ismét a királyi udvarban van, ahol 1306. jún. 10-én ismét a főajtónállói, majd a főudvarmesteri méltóságot tölti be. Mikor az ország főurai Zsigmond királyt fogságra vetették, ő is eltávozott a királyi udvarból, de míg testvérének, Miklósnak a király sohasem tudott megbocsátani, sőt Jánostól, Magyarország prímásától is egyidore elidegenedett, Istvánt visszafogadta kegyeibe.
1426-ban István másodszor vette át Sopron vármegye kormányzását, és még e vármegye főispánjaként is emlegetik. Mikor Zsigmond király 1429. ápr. 4-én fiát, Lászlót, Sopron vármegye főispánját és a vármegye tisztviselőit utasítja, hogy Miháldi Benedeket minden támadás ellen védelmezzék meg, Kanizsai Istvánt ekkor már néhainak mondja. A következő évben pedig, mikor Dorog várát, valamint Dorog, Kopordány és Horpács birtokokat atyja érdemeiért Kanizsai Lászlónak és unokaöccsének, Imrének adja, az erről szóló oklevélben elismerő szavakkal méltatja Kanizsai István hü szolgálatait. Özvegye, Orsolya 1431 nov. 30-án még életben volt.
|
Albert király halála után úgy Kanizsai László özvegye, Garai Dorottya, mint gyermekei, Miklós és László, Erzsébet özvegy királyné pártjához csatlakoztak. I. Ulászló király, aki időközben 1440 őszén a Dunántúl sikerrel lépett fel Erzsébet hívei ellen, Kanizsai László fiait hütleneknek nyilvánította. A Kanizsaiaknak azonban sikerült a lovagias jellemü királyt kiengesztelni. 1445-ben László már Vas vármegye főispánja volt. Csakhamar súlyos megpróbáltatások jutottak osztályrészéül. Rozgonyi István fiai, felhasználva az országos zavarokat, támadólag léptek fel ellene. Rozgonyi János, Rajmund és Oszvald 1443-ban előbb Kapuvárt és Sárvárt foglalták el, majd rendszeres ostrom alá vették Kanizsa várát, melyet Bakonaki Török László és Nádasdi Oszvald várnagyok az odamenckült birtokosokkal és Benedek kanizsai plébános veszprémi kanonokkal hősileg védelmeztek. Mivel azonban nem lettek volna képesek hosszabb ideig ellenállni, a vár felügyeletét Alsólendvai Bánffy Istvánra és Pálra ruházták, beeresztvén őket a várba, hogy azt a Rozgonyiak támadásai ellen megvédjék. A várbeliek és a Bánffyak között létrejött szerződés értelmében a Bánffyak mindaddig megtarthatják a várat, míg Kanizsai Imre, Miklós és László annak megvédésére fordított költségeiket megtérítik. A Bánffyak pedig kötelezték magukat, hogy Kanizsai Imrét a fogságból kiszabadítják; kikötötték továbbá, hogy a Kanizsai-család egyik sarja Bánffy István leányát, Dorottyát nőül veszi. A Bánffyaknak sikerült Kanizsai Imrét a fogságból kiszabadítani és Kanizsa várát felmenteni, Imre pedig kiszabadulása után nőül vette Bánffy Dorottyát. Hunyadi János kormányzóvá választása után az országos tanács erélyes sürgetésére Rozgonyi János 1446-ban visszaadta Kapuvárt és Sárvárt a Kanizsaiaknak.
A XVI. század harmadik évtizedében, már csak Miklós főispán utódai vannak életben. Neki a már említett György nevü fián kívül még két leánya volt: Katalin, aki Ferenc szentgyörgyi és bazini grófhoz ment nőül és Dorottya. György, aki Mátyás király halálakor legfeljebb 22 éves lehetett, ifjúi hévvel, önzetlenül csatlakozott Corvin János pártjához. Ifjúkora ellenére az egykorú tudósítások és utánuk történetíróink Újlaki Lorinc, Váradi Péter kalocsai érsek, Csáktornyai Ernuszt Zsigmond pécsi püspök és Beriszló Bertalan vránai perjel mellett Corvin János pártjának vezérei között emlegetik. A július 4-én a Sárvíz partján, a Csonthegy lejtőjén vívott ütközetben Kanizsai György hetvenketted magával, Báthori István országbíró fogságába került, aki július 12-én vonult be a foglyokkal Buda várába, ahol azonban Beatrix özvegy királyné közbenjárására Kanizsai Györgyöt, miután a huségesküt letette, szabadon bocsátották.
Még 1493. január 3-a előtt nőül vette Alsó-Lyndvai (Lendvai) Bánffy Erzsébetet, Bánffy Pál és Báthori Margit leányát, Rozgonyi László özvegyét. E házasság révén megszerzi a debroi uradalmat Hevesben, melyet még Albert király 1438-ban és Mátyás 1461-ben adományozott Rozgonyi László, fiainak, illetoleg Rozgonyi Sebestyén erdélyi vajdának. Rozgonyi másként Monyorósi János fia István, az 1493. szeptember 16-án kötött egyezség értelmében 10,000 aranyforintért engedte át neki Debrő várát, Debrő, Csal, Tótfalu, Kál helységekkel és Jánosd pusztával, úgyszintén a hozzátartozó többi birtokokkal együtt. A család tagjai között 1493. július 4-én létrejött osztály alkalmával Sárvár, Léka, Kapuvár és Kanizsa várak, valamint a hozzájuk tartozó uradalmak felerésze jutott Györgynek. Ez a hatalmas vagyon azután lehetové tette, hogy az ország főurai között foglaljon helyet.
Hivatali pályáját elég szerényen kezdi. 1493-tói 1497-ig főpohárnok. II. Ulászló 1494. szeptember 4-én Zala vármegye főispáni tisztsége felével, amelyet eddig Gersei Pethő Miklós viselt, őt ruházta fel. Első neje 1495. augusztus 31-én még él, de 1496. március 21-én már nincs az élők között. Még e házassága alatt ismerkedhetett meg felesége nővérének, Bánffy Dorottya, Rozgonyi Jánosné-nak leányával, Klárával, aki akkor Egervári László dalmát-horvát-szlavon bán felesége volt. Utóbbi 1495. szeptember 18-án szerepel utoljára 1496. január 27-én már ő is néhai. Klára asszony hamar letette az özvegyi fátyolt. 1496. április 18-án még mint özvegy jelenik meg Vingárti Geréb Péter országbíró előtt, de röviddel ezután nőül ment Kanizsai Györgyhöz. A házasságot azonban anélkül kötötték meg, hogy előzőleg a közöttük fennálló másodízigleni rokonság alól a felmentést kieszközölték volna. Rómában csakhamar értesültek erről, s egyházi fenyíték (ex-communicatio) alá helyezték őket. II. Ulászló pedig 1496. június 17-én kelt oklevelével, az egyházból kiközösített Kanizsai György debrői uradalmát Bakócz Tamás egri püspöknek és kancellárnak adományozta. Azonban mégsem jutott annak birtokába. Kanizsai György ugyanis 1497. január 17-én Debrő várát Szapolyai István nádor előtt Bélteki Drágffy Bertalan erdélyi vajdának adja cserébe Vasmegyericse váráért (Körös vm.) és a hozzátartozó uradalomért. Időközben a jóakarók is közbeléptek Rómában érdekében. Ifjabb Vitéz János veszprémi püspök VI. Sándor pápától 1496. december 18-án nyert felhatalmazás alapján 1497. április 28-án őt és nejét az egyházi fenyíték hatálya alól feloldotta és házasságukat érvényesnek nyilvánította. Ezután Ulászló is visszafogadta Kanizsai Györgyöt a kegyeibe. 1497. április 10-én ismét főpohárnokmesternek címezi. 1498-ban pedig már dalmát-horvát-szlavon bán.
Ez a hat és félév a törökök elleni folytonos küzdelem között telt el. Eleinte II. Ulászló király nem volt vele megelégedve. 1502. március 17-én is szemrehányást tesz neki, mert parancsa ellenére hadait nem küldte a törökök ellen, egyúttal meghagyj a, hogy a nádor újabb rendelkezéseinek engedelmeskedjék. Majd szeptember 23-án figyelmezteti, hogy Szalánkemén polgárait ne zaklassa és az elfogottakat bocsássa szabadon. Ennek az évnek április 24-tol május 12-ig terjedő szakában a Budán egybegyült országnagyok között találjuk, midon a Thúz Oszvald által létesített alapítványból Jajcza és a többi végvár fenntartására átadott összegeket elszámolták. A kincstár súlyos helyzete következtében még illetményeit sem kapta meg. Mint nándorfehérvári bán vett reszt az 1505. év oszén Rákosmezején megtartott országgyülésen. Amikor fontos államügyek elintézéséről volt szó, II. Ulászló Kanizsai Györgyöt máskor is Budára rendelte, mert jelenlétére szükség van. 1506. év elején a nándorfehérvári őrség, minthogy nem kapott zsoldot, nem akart tovább szolgálni. Kanizsai György ekkor nem tartózkodott Nándorfehérvárott. Ezért Bakócz Tamás 1506. március 26-án meghagyja neki, hogy a katonaság megnyugtatása végett siessen vissza a székhelyére, egyúttal felkéri, hogy a jövo országgyülésig legyen türelemmel, amikor is a zsoldhátralékok fedezésére nézve intézkedés történik. Idoközben társa, Csulai Móré György elhunyt, mire a magára maradt Kanizsai György nem akarta a felelősséget tovább vállalni, bár mint Somy Józsa temesi főispánhoz 1507. április 9-én kelt leveléből értesülünk, a törökök fölött újabb fényes győzelmet aratott.
Nándorfehérvárról való távozása után második házasságából származó fiának, Lászlónak jövőjét igyekezett biztosítani. Klára asszony magával hozta első házasságából született fiát, Egervári Istvánt, Egervári László bán vagyonának örökösét. Ennek a nagy vagyonnak a megszerzése volt a házastársak fő törekvése. Evégett Kanizsai György kölcsönös örökbefogadási szerződést kötött Egervári Istvánnal, és ennek alapján 1508-ban beiktatta magát László fiával együtt Csókakő (Fejér vm.), Velike (Welyke, Körös vm.) és Stynysnyák (Zhennychnyak, Zágráb vm.) várak és a hozzájuk tartozó uradalmak birtokába.
Az 1509. év elejétől kezdve ismét a dalmát-horvát-szlavon báni méltóságot töltötte be, egyúttal pedig Zengj várának kapitánya is volt. Ebben a felelősségteljes állásban ismét a törökök elleni küzdelem volt legfőbb feladata. A király már 1509 elején meghagyta neki, valamint bán társának: Csáktornyai Ernuszt Jánosnak, hogy Jajcza vára számára megállapított segélyt ne fordítsák más célra. Az év tavaszán a törökök elleni harcaiban Beriszló János rác despota 200 lovassal csatlakozott hozzá. Ezekben a csatározásokban már a fia is részt vett. A harcokról értesítette sógorát, Perényi Imre nádort, aki 1509. november 6-án Siklós várában kelt levelében a törökökrol írt tudósításait megköszönve, hibáztatja, hogy fia a fegyverszünetet megszegve, a törökökkel csatába bocsátkozott. Ez az utolsó ismert adat róla. 1510. augusztus 10-én máx nincs életben.
Kanizsai György másik nővére, Dorottya, először Vingárti Geréb Péterhez ment nőül, aki már Mátyás király alatt mint hadvezér tünt ki, majd 1478-79-ben erdélyi vajda, székely ispán, 1486-94-ben főajtónálló, 1495-97-ben országbíró volt, végül 1500. április 24-étöl a nádori méltóságot töltötte be. Első férjének 1503. június 10-e előtt bekövetkezett halála után 1504. május 24. előtt férjhez ment Perényi Imréhez. Perényi Imre már Abaúj vármegye örökös főispánja volt, amikor 1504. április 24-én az ország nádora lett. De fényes állásával nem állottak arányban birtokviszonyai, amikor hivatali elődének gazdag özvegyét nőül vette. Első nejétől, Báthori Borbálától két fia született: Ferenc és Péter, akik ekkor még gyermekkorban voltak. Kanizsai Dorottyánál senki sem volt alkalmasabb, hogy korán elhunyt édesanyjukat helyettesítse. Mostohaíiai közül különösen Ferencet kedvelte, aki egészen fiatalon a váradi püspökséget nyerte el. Emellett nem feledkezett meg családjáról sem. Kanizsai György halálával egyetlen fia minden támasz nélkül maradt. A családnak ekkor már csak egy nagykorú férfitagja élt: János, azelőtt Sopron vármegye főispánja, majd jajezai bán, aki azonban leginkább külföldön tartózkodott és folytonos anyagi zavarokkal küzdött, minélfogva a gyámi tisztség betöltésére alkalmatlan lett volna. Ezt tehát Dorottyának kellett pótolnia, aki teljes mértékben megfelelt ennek a feladatnak. Mint nádorné tekintélyével, befolyásával és összeköttetéseivel meg tudta védeni az ifjú László érdekeit. II. Lajos királytól abban a ritka kitüntetésben részesült, hogy ősi címerét első férje címerével egyesíthette. Az 1519. június 23-án Budán kiállított címereslevél különösen kiemeli kiváló tulajdonságait és erényeit. Ehhez a kitüntetéshez néhány év múlva újabb járult, midőn Gergely, a pálosrend főperjele, különösen a bajcsi monostor részére tett adományaiért 1521-ben a rend tiszteletbeli tagjává avatta. A nagyasszony 1525-ben kelt végrendelete szerint a baicsi monostorhoz kápolnát óhajtott építtetni és oda akart temetkezni.
|
Midon 1526 tavaszán a török hadak közeledésének hírére közfelkelést hirdettek, Dorottya mind-két mostohafia hadbavonult. Amint Szülejmán hadai átlépték a Drávát, Dorottya Siklós várából Németújvárra, Batthyány Ferenc várába menekült. Az 1526 augusztus 29-én vívott mohácsi csata után a törökök elözönlőtték Baranyát, Valpót és Siklóst is megrohanták, de hamarjában bevenni nem tudták. Mikor Szulejmán hadai elhagyták az országot, Dorottya visszatért Siklós várába. Bár a nép az átélt szerencsétlenségek hatása alatt a legnagyobb elkeseredéssel fordult a nemesség ellen, Dorottyának mégis sikerült 400 embert felfogadnia, hogy a mohácsi csatában elesetteket eltemettethesse. A hőslelku asszonyt nem riasztották el a csatatér borzalmai, pedig ekkor már a heteken át temetetlenül fekvő holttesteket kóbor ebek, dúvadak, ragadozómadarak kezdték marcangolni. Mialatt emberei az elesettek ezreinek sírokat ástak, azalatt ő sorbá-járta a halottakat, mostoha fiának, Perényi Ferenc váradi püspöknek holttestét keresve. Megtalálta-e mostohafia holttestét, erre nézve nem találtam adatokat, de azzal, hogy a csatában elesetteket eltemettette, örökre bevéste nevét nemzeti történelmünkbe.
A mohácsi vészt követő években Dorottya Siklós várában tartózkodott. Amint az átélt szenvedések után magához tért, ismét családjának érdekeit igyekezett előmozdítani. 1528-ban a kapornaki konvent előtt mint testvére György unokáinak Ferencnek és Orsolyának gyámja, 1529-ben pedig Budán mint Kanisay Ferenc birtokainak a kezelője jelenik meg. Utoljára 1531. február 5-6-án szerepel, midőn a pécsi káptalan előtt mostoha fiával, Perényi Péterrel Abaúj vármegye örökös és Baranya vármegye főispánjával egyezkedik a Mohácsnál elesett másik mostoha fiának hagyatéka ügyében, egyúttal visszaadja neki azt a 6000 forintot, mely második férje, Perényi Imre nádor halála óta nála volt.
György egyetlen fiát, Lászlót elso ízben II. Ulászlónak föntebb említett, 1507. évi, Sempthe várát adományozó oklevele említi. 1512-ben meghalt mostohntestvére, Egervári László bán fia István, akivel atyja még az 1508-1509. években kölcsönös örökbefogadási szerződést kötött, miáltal a bán hatalmas vagyona is őreá szállott.
Perényi Imre nádor már 1512 szeptember 5-én kiküldte a zágrábi káptalant, hogy Kanisay Lászlót Velike (Welyke, Körös vm.) és Stynysnyák (Zthynychnyak, Zágráb vm.) várak és a hozzájuk tartozó uradalmak birtokába iktassa be. Nagynénjének, Perényi Imrénének pártfogásával korán magas méltóságokba jutott. Alig 17 éves korában, 1513. július 5-én már Vas vármegye főispánja volt. Ezt a méltóságot egészen 1524. év végéig Felsőlendvai Széchy Tamással együtt töltötte be. 1524. március 11-én Budán II. Lajos király előtt és jóváhagyásával, Ferenc fia nevében is, kölcsönös örökbefogadási szerzodést kötött Bélteki Drágffy János Temes vármegye főispánjával és ennek fiaival, melynek értelmében minden birtokukban megszakadás esetére egymást kölcsönösen örökösül és osztályos atyafiakul fogadják. Eszerint Kanisay László budai házán kívül Kanizsa (Zalában) Egervár, Léka, Sárvár (Vasban), Kapu (Sopronban), Csókako (Fejérben), Stynychnyák (Zágráb megyében), Velike és Vas-megyericse (Körös megyében) várakat bírta, tartozékaikkal. Övé volt még Csepreg város és a Fertőtó.
Az 1525. év nyarán Hatvanban tartott országgyülésen Kanisay László is megjelent. Miután II. Lajos király hozzájárult a nádori állás betöltéséhez, július 4-én közfelkiáltással Werbőczy Istvánt választották nádorrá. A nemesség felbuzdulva az elért sikeren, a többi országos méltóságot is szétosztotta kegyeltjei között. Országbíróvá Drágffy Jánost, kincstartóvá Kanisay Lászlót kiáltotta ki. Másnap azonban mégis Nagy-lucsei Dóczy János lett a kincstartó. Kanisay László valószínüleg nem is vágyódott felelősségteljes kincstartói méltóság után.
A hatvani országgyülés szétoszlása után Kanisay László hazatérőben a Csepelszigeten Drágffy János országbíró előtt 1525. augusztus 31-én Batthyány Ferenc dalmát-horvát-szlavon bánnal, Németújvár urával, szerződést kötött, melynek értelmében Magdolna leányát eljegyezte Batthyány Ferenc testvérével, Kristóffal. Alig néhány hét múlva szeptember 21-én II. Lajos király, Drágffy János országbíró közbenjárására már özvegye Drágffy Anna, valamint gyermekei: Ferenc, Magdolna és Orsolya részére állít ki oklevelet.
Kanisay László és Drágffy Anna házasságából öt gyermek született: Farkas, Katalin, Magdolna, Ferenc és Orsolya. Legidosebb gyermeküket, Farkast csupán egyetlenegyszer, 1518. március 22-én említik szüleivel együtt. Katalin és Orsolya ugyancsak szüleikkel kapcsolatban, 1523. évi oklevelekben, fivérükkel, Ferenccel együtt pedig 1524 elején fordulnak elő. Magdolnáról 1525. augusztus 31-én esik először szó, midőn atyja őt eljegyzi Batthyány Kristóffal. II. Lajos király 1525. szeptember 21-én kelt védlevelében, úgyszintén az Egervár átadásáról szóló oklevélben az ő nevét is megtaláljuk, de anyja Drágffy Anna 1528. március 7-én kelt végrendeletében már csak Ferenc és Orsolya nevü gyermekeiről emlékezik meg. Ferenc 1529-ig többnyire testvéreivel és rokonaival együtt fordul elő. Az 1532. június 9-én kiadott oklevél szerint, mellyel Zápolyai János király Kanisay Orsolyát, ekkor már Nádasdy Tamás jegyesét fiúsítja, Ferenc néhány nappal, azelőtt hunyt el.
Orsolyát fiúsítása után János király rendeletére a székesfehérvári káptalan, az 1533. július 3-án és 24-én kiállított oklevelek tanúsága szerint, ekkor már férjével, Nádasdy Tamással együtt beiktatta néhai atyja Kanisay László, valamint az idoközben elhunyt fivére Ferenc összes birtokaiba: Kanizsa, Egervár, Sárvár, Léka és Kapuvár várakba és a hozzájuk tartozó uradalmakba. Nádasdy Tamás odahagyván János király pártját, Szalaházy Tamás veszprémi püspök és Thurzó Elek I. Ferdinánd megbízásából 1534-ben egyezményt kötöttek vele, mely neki és Kanisay Orsolyának adja át, teljes birtokjoggal a Kanisay-javakat. Nádasdy Tamás 1535. február 25-én már "ex casrto nostro Sárvár" keltezi levelét. Ezután gyorsan emelkedett. 1536-ban királyi tanácsos, 1537-ben tárnokmester, 1538- 40-ig egyúttal dalmát-horvát-szlavon bán és Vas vármegye főispánja, 1541-42-ben tárnokmester és Vas vármegye foispánja, 1543-1545-ben egyúttal országos főkapitány, 1546-tól pedig országbíró. 1554 március 1-én nádorrá választották, s ezt a méltóságot 1562 június 2-án Egervárott bekövetkezett haláláig viselte. Orsolya ezután még csaknem egy évtizedig élt özvegységben.
