Az erdélyi szászok

Erdély történetében volt egy olyan népcsoport, amely kis lélekszáma ellenére rendkívül jelentős szerepet játszott és máig ható érvénnyel rányomta bélyegét a térségre. Aki ismeri valamennyire Erdély történetét, tudja, hogy a szászokról van szó, akik a 12-13. században telepedtek le Erdélyben. Megjelenésük e Németországtól távol eső területen egyrészt a Német-Római Birodalom demográfiai és társadalmi helyzetével magyarázható. Az általános népességnövekedés, a társadalmi feszültségek, az a tény, hogy a pénzgazdálkodás tönkretette a parasztság, a kis- és középnemesség egy részét, egyes városok (Worms, Mainz, Köln, Speyer) lakossága pedig felkelt jogai biztosítása érdekében, népességmozgást indított el. E vándorlás folyamán jelentős csoportok telepedtek meg a Németországtól keletre eső területeken. A szászok megtelepedése Erdélyben e folyamat keretében játszódott le. A kivándorlásban az ún. lokátor játszott fontos szerepet. Ő közvetített a letelepedésre szánt területek ura és a betelepülők között, összetoborozta a kivándorolni szándékozókat, kiválasztotta a letelepedés helyét, állatokat, eszközöket, vetőmagot szerzett, cserében pedig földet és bizonyos jogokat kapott az új területen.

A telepesek általában jogilag szabadok voltak, cenzust fizettek, átörökíthették birtokaikat és faluközösségekbe szerveződtek, amelyeknek élén a bíró állott. Németország területén 1103-ból, 1148-ból és 1313-ból maradt fenn olyan oklevél, amely Magyarországra kivándorolt személyekről tudósít. Az 1148-ból származó adat II. Géza uralmának (1141-1162) idejére esik. E korban Erdély déli határvonalát a Bizánci Birodalom fenyegette. A király azzal a szándékkal telepítette be a Német-Római Birodalom területéről érkező "vendégeket", hogy az országnak katonai védelmet is nyújtsanak. Ennek érdekében II. Géza Nagyszeben környékéről, a későbbi szebeni, újegyházi és nagysinki szász székek területéről keletebbre telepítette a székelyeket, hogy az újonnan érkezett vendégeknek helyet adjon. A Németország területén keletkezett néhány oklevelet olyan oklevelekkel egészíthetjük ki, amelyek különböző elnevezéssel a már megtelepedett szászokat Erdélyben említik. Egy 1191-ből származó oklevél Ecclesia Theotonicarum Ultrasilvanorum-ról, egy 1192-ben keltezett pedig omnes Flandrenses-ről beszél. Az oklevelek tanúsága szerint nem minden telepes volt német, hanem olaszok, vallonok és franciák is akadtak közöttük. Szász (saxones) elnevezésük csak 1206 után szilárdult meg, amikor II. András király három falu, Romosz, Magyarigen és Boroskrakkó első királyi vendégeinek (primi hospites regni) kiváltságokat adott. A bevándorlási folyamat a későbbiekben is folytatódott. 1211-ben II. András király a német lovagrendnek adományozta a Barcaság területét, akik földjüket hamarosan német telepesekkel népesítették be. Döntő jelentőségű a szászok politikai és jogi egységgé válásában az 1224. évi II. András által adományozott kiváltságlevél, az Andreanum volt, amelyet a szász történetírás arany szabadságlevélnek (der Goldene Freibrief) nevez. Az oklevél egyedülálló volt a térségben, olyan jogalkotás, amely az uralkodó és a szabad telepesek közötti jogviszonyt szabályozta és mindkettejük érdekeit figyelembe vette. Értelmében Szeben vidéke a szász közösség birtokává vált, és területén senki sem élhetett nemesi előjogokkal. Így a szászok által lakott tartomány, a később Királyföldnek (Fundus Regius, Königboden) nevezett terület a kialakuló szász jogi egység kiindulópontjává vált és olyan fejlődést indított el, amely 800 éven át biztosítani tudta a szász nép fennmaradását. A király a kiváltságolt területet a szászok közös tulajdonának tekintette és lemondott háramlási jogáról, vagyis a kihalás vagy hűtlenség esetén gazdátlanná vált föld szabad eladományozásáról. A szászok ugyanekkor kötelesek voltak a király számára 500 katonát állítani és 500 márka adót fizetni. Az adórendszer globális volt és a szász közösség saját tisztviselői szedhették be. Ez az adó fedezhette a királyi udvartartás költségeit. A kiváltságolt terület lakói maguk választhatták papjaikat, valamint bíráikat és a szász szokásjog szerint maguk ítélkezhettek. Ugyanakkor a szabad vásártartás és kereskedelem jogát is elnyerték, sőt saját pecséttel is rendelkeztek. A szászok kiváltságait a magyar királyok és az erdélyi fejedelmek 22-szer erősítették meg.

Az 1241. évi tatár támadás alapjaiban rázta meg a szász településterületet. A veszteségek pótlására újabb telepítésekre volt szükség. Ekképp a bevándorlás folytatódott és még 1322-ben kiadott oklevél is új telepekről (novella plantatio) beszél. A bevándorlási és letelepedési folyamat csak a 14. században zárult le. A szász nép a különböző területekről (Bajorország, Luxemburg, Közép- és Dél-Németország, Északkelet Franciaország) bevándorolt csoportok összeolvadásából keletkezett. Hasonlóképpen alakult ki az erdélyi szász dialektus, amelynek több változata is volt. Az erdélybe települt szászok helyzete alapjaiban különbözött a többi keletre települt német népcsoportétól. Ezek többnyire kapcsolódtak valamely formában a Német Birodalomhoz, annak peremén éltek, vagy külön államot alapítottak, mint a német lovagrend Balti tenger melléki állama, a későbbi Poroszország. Ezzel szemben Erdély Németországtól távol fekszik és a Német Birodalomtól független Magyarországhoz tartozott.

A 14. században a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan emancipációs folyamat indult meg. 1324-ben Károly Róbert a szebeni provinciát székekre osztotta, amelyeknek királybíráit még a király nevezte ki. 1402-ben Medgyes és Selyk szék jogot kapott a királybíró megválasztására, 1464-ben ugyanezt a jogot megkapta Szeben szék, 1469-ben pedig a többi szász szék is. A szász autonómia kialakulásában az 1486. év volt alapvető fontosságú. Ekkor Mátyás király kiterjesztette az Andreanum kiváltságait a Királyföld egész területére és ezzel létrehozta az erdélyi szászok önkormányzati szervét, a Szász Egyetemet vagy Univerzitást (Universitas Saxonum, Sächsische Nationsinuversität), amely évszázadokra meghatározta a szász társadalom kereteit. Az Univerzitás a Hétszék (Szeben, Újegyház, Szászsebes, Sink, Segesvár, Szászváros, Szerdahely), a Kétszék (Medgyes, Selyk) és Brassó, valamint Beszterce vidéke területére terjedt ki. Az Univerzitásnak törvényhozási, bíráskodási és végrehajtói jogköre volt. Tagjai voltak a székek és a két vidék vezető tisztségviselői, ezenkívül egy-két képviselő minden szék és vidék részéről. Évente kétszer, Szent György (április 23.) és Katalin (november 25.) napjával kezdődően tartotta üléseit. Szükség esetén rendkívüli üléseket tartottak. Az ülések közötti időszakban Nagyszeben tanácsa intézte a folyó ügyeket és ő hívta össze az üléseket. A királyföldi szászokat érintő minden peres ügyben az Univerzitás volt illetékes és a szász jogszokásokat kodifikáló, 1583-ban Báthory István áltat jóváhagyott szász törvénykönyv (Eigenlandrecht der Siebenbürger Sachsen) alapján ítélkezett. Az Univerzitástól fellebezni csak a királyhoz, később az erdélyi fejedelemhez lehetett. A jogi ügyekkel elsősorban a szebeni királybíró és a székbíró foglalkozott. Az adókivetési ügyek ugyancsak az Univerzitás hatáskörébe tartoztak. Céhek alapítását az Univerzitás engedélyezte, és megszabta a Királyföldön használatos árakat és mértékegységeket. Legfőbb képviselője a szebeni polgármester (Provinzialbürgermeister) és a szebeni királybíró volt, aki a szászok ispánja címet is viselte és a fejedelemkorben tagja volt a fejedelmi tanácsnak. A szászok autonómiája oly erős volt, hogy törvény írta elő: a szász városokban csak németek vásárolhatnak házakat, egy szász város pedig azt is megtehette, hogy a fejedelmet nem fogadta be falai közé. A fejedelemkori szász identitástudatban a szászok politikailag az "ország egyharmadát" alkották. Ugyanis a szász "nemzet" követei részt vettek az országgyűléseken és a fejedelem megválasztásához éppúgy szükség volt a szavazataikra, mint a magyar nemesekére vagy a székelyekére. Politikailag és jogilag tehát államalkotó rendet alkottak.

Természetesen a három rend között voltak súrlódások, amelyek a magyar nemesi és a szász polgári rend közötti ellentétben nyilvánultak meg. A szászok fellépése jogaik, azaz kiváltságaik védelmében a három nemzet, a magyarok, a székelyek és a szászok, valamint a négy bevett vallás, a katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius szabadságán alapuló államrendszer keretébe illeszkedett. Ezt fejezte ki Albert Huet (1537-1607) szász ispánnak 1591-ben az országgyűlésen Báthory Zsigmond fejedelem előtt elmondott híres beszéde is:

"Géza király hívott bennünket, s ezért nem vagyunk többé idegenek, hanem az ország teljes jogú polgárai; nem vagyunk jobbágyok, hanem alattvalók és kedves hívek. Kitűnik ez nemcsak privilégiumainkból, hanem egyéb királyi írásokból is, melyekkel hatalmas ládákat töltöttünk meg, hogy a városházán a magunk becsületére és utódaink emlékezetére megőrizzük őket. ... Azt mondják, csak vendégek vagytok, jövevények, nem pedig harcosok, az ország védelmezői. Erre én azt felelem: való, hogy vendégek voltunk, de éppen ezt tartjuk tisztességünknek." Azok a vádak egyébként, hogy a szászok nem járultak hozzá az ország védelméhez, valótlanok voltak. Miként említettük, az Andreanum előírásai szerint a szászok kötelesek voltak katonákat állítani a király seregébe, a fejedelemkorban pedig minden szász szék és város bizonyos számú darabontot adott a fejedelmi seregbe. Ugyanakkor a szász városok erődítményei és a szász parasztvárak, vártemplomok jelentősen növelték az ország véderejét. Hasonlóképpen ellentétek nyilvánulhattak meg a fejedelmi hatalom és a szászok között abban az esetben, ha a fejedelem az ország alkotmányos rendjét és ezzel együtt a szászok kiváltságait nem tartotta tiszteletben. Ekképp Báthory Gábor 1610-ben elfoglalta a szászok székvárosát, Nagyszebent és a város tanácsát fogságra vetette. Ezért a szász történetírás Báthory Gábort többnyire dühöngő zsarnokként ábrázolja. Ezzel szemben Bethlen Gábor, aki tiszteletben tartotta a szászok kiváltságait, a legfőbb erényekkel felruházott fejedelemként jelenik meg. Róla írja Georg Kraus: "Isten adjon az országnak hozzá hasonló uralkodót és hatalmasságot. Igazi atyja volt hazájának. Virágzása teljében hagyta hátra Erdélyt és szebbé tette, mint amilyennek találta."